„Az üveg számomra nem anyag, hanem kifejezési forma” – interjú Fűri Judit üvegművésszel

Fűri Judit üvegművész és restaurátor munkái a fény, az anyag és az emberi lélek különleges kapcsolatát tárják fel. Számára az üveg nem csupán eszköz, hanem önkifejezési forma, amelyben a tér, a színek és az érzelmek találkoznak. Több mint hetven egyedi tervezésű alkotás és hatvan restaurálási projekt fűződik a nevéhez – minden munkájában ott van a kihívás iránti szenvedély, a kézművesség iránti tisztelet és az a hit, hogy a fényben ott rejlik az emberi lélek szépsége. Az Építőipari Magazin interjújában Fűri Judit mesélt hivatásáról, inspirációiról, a kortárs építészethez fűződő kapcsolatáról és arról, hogyan lesz az üveg a gondolat láthatóvá vált formája.

Építőipari Magazin: Hogyan kezdődött az ön és az üveg kapcsolata? Mikor vált ez az anyag többé egyszerű eszköznél, és lett az ön kifejezési formája?

Fűri Judit: Gyerekkoromban imádtam rajzolni, gyurmázni, és mindent tudtam az állatokról, egy kutya szülését is le tudtam volna vezetni, szerintem. Állatokkal akartam foglalkozni. Aztán 13 évesen megtudtam, hogy létezik olyan középiskola, ahol a rajz a fő tantárgy, és tudtam, ezt nekem találták ki! Előkészítő tanfolyamra jártam Záborszky Gáborhoz, faltam a könyveket a festészetről és a szobrászatról, és nyáron korongozni tanultam Mezőtúron, Készültem, de nagyon! Felvettek maximális pontszámmal, de megkérdezték, nem választanám-e az üvegszakot? Azt se tudtam, mi az. De félévkor még meggondolhatom, jött a biztatás. Félévkor már nem akartam „saras” lenni…

Ez azóta hivatás és hobbi, az életem állandósága. Minden, amit magam körött látok egy ötlet, egy inspiráció. Akár egy falevél, vagy egy összegyűrt papír, egy árnyék a falon, vagy akár illat, ami emléket idéz, abban én a fényt, a formát már üvegben látom, már áttranszformálom és jegyzem is fel, firkákban és leírásokban. Tele a fiókom megvalósításra váró ötletekkel.

É.M.: Több mint 70 egyedi tervezésű és 60 restaurálási projekt van a háta mögött. Mi az, ami mind a mai napig lelkesedéssel tölti el, amikor egy új feladat elé kerül?

F.J.: Maga a feladat. Az, hogy ez egy újabb kihívás, amit meg tudok oldani. Minden munka más, mindben van valami, ami eltér az előzőtől. Mindig van meglepetés benne. A restaurálásnál mindig tanulok attól a mestertől, aki azt a munkát végezte. Mély alázattal követem az ecsetvonásaikat, szinte érzem, hogy ők minden mozdulatom figyelik. Ez nem stresszes, kihozza belőlem a maximumot. Ugyanis idehaza Róth Miksa könyvén kívül nemigen akad szakmai anyag az elődöktől. A technikáikról, anyagaikról szűkös a leírás, szinte mindent újra kell összeraknunk kísérletezéssel. Most, hogy az internet összeköt a külföldön dolgozó kollégákkal, gyors válaszokat kapunk egymás tapasztalatairól, segítjük egymást és nagyszerű!

Az új tervezésekben pedig elengedhetem a fantáziám. A kreativitásomnak nem szab határt, csak keretet ad a hely, ahová tervezek. Terveimhez keresem meg a kifejezési formát, a megfelelő anyagot és technikát, mely a repertoáromon van.

É.M.: Az üveg egyszerre törékeny és időtlen anyag. Mi az, amit az üveg – más anyagokkal szemben – különösen jól képes elmondani az emberről és a térről?

F.J.:  Az üveg Mezopotámia óta kiemelkedő szerepet töltött be az emberi fejlődésben. Mindig is kivételes anyag volt, sokszor az arany árával vetekedett. Igazi fénykorát a gótikában érte el.  Suger apát a St. Denis kolostor politikailag befolyásos apátja volt. A művészeti és építészeti elegancia nem terelte el Suger figyelmét Istentől, hanem éppen Istenhez vezette. Suger apát számára a fény és a színek hatásain keresztül megmutatkozó szépség Isten tiszteletének és jelenlétének eszköze, amennyiben a szépség az isteni tulajdonság.  A materiális világ lelkét kell, hogy kísérje az immateriális világ felé. A díszítésnek (fény, harmónia, változatosság) el kell kísérnie a lelket az anyagi világból az anyagtalan világba. Ennek a teológiai elméletnek megfelelően Suger egy nagyon világos, a korábbiaktól teljesen eltérő épületet kívánt emelni, amibe beárad a fény, és Isten a színes fény által ölt – számunkra látható – testet.

Azóta az üveg mindennapjaink elválaszthatatlan és ma már sok helyen szinte észrevétlen része. Ezt szeretnénk mi, üvegművészek újra láthatóvá tenni, megmutatni az üveg ezernyi arcát, felhasználásának lehetőségeit, és a hétköznapokba visszahozni a szemlélő számára a középkori ember rácsodálkozását, hogy a mai ember lélekemelő anyaga legyen.

É.M.: Mit jelent az ön számára a „legmagasabb színvonalú munka”? Inkább technikai, vagy inkább lelki minőséget ért alatta?

F.J.: Mindkettőt. A kettő elválaszthatatlan. Egyrészt lelki és emberi igény részemről. Kritikus vagyok nem csak magammal szemben, de – időnként bosszantóan – a mások által létrehozott hétköznapi tárgyak, munkák, kivitelezések, a funkcionalitás esetén is. Magamtól várom el a legtöbbet, ám így is akadnak részletek, amikkel elégedetlen vagyok. Szerencsére ezek ritkán tűnnek fel másoknak, de ha én tudom… akkor zavar.

É.M.: Azt vallja, hogy minden munkát személyesen kísér végig. Ez egy művész részéről szigorú hozzáállás – miért tartja ezt ennyire fontosnak?

F.J.: Én vagyok saját magam főnöke, és többnyire a munkafőnöke is. Az én felelősségem minden apró részlet. Hiába dolgozom együtt évtizedek óta ugyanazokkal a kollégákkal, azt is végig kell gondolnom, hol lehet hibázni, így mindig kell, legyen B és C verzió, és kell egy „adjuramdemindjárt” problémamegoldó készség is. Az üveg és minden vele járó munkafolyamat tervezhető, de az üveg mindig tartogat meglepetéseket. Ritkán, vagy szinte sosem hibázhatsz a kész munkában.

É.M.: Az egyházi és középületi munkákhoz különleges atmoszféra és felelősség társul. Miben más egy templomi ablak vagy egy középület üvegfelületének megtervezése, mint egy magánmegbízásé?

F.J.: A lakberendezés kialakítása egy izgalmas és kreatív folyamat, amely lehetővé teszi, hogy igényeinknek és ízlésünknek megfelelő, egyedi bútorokat terveztessünk. A tervezés során az épület külső és belső tere, a funkció, az elérni kívánt hatás, a fények, az átlátszó és átlátszatlan felületek, a színek hangulatteremtő befolyása mind fontos tényező. Ez a kiindulás, mely minden munkát megalapoz.

Egy szakrális tér a hit jegyeit hordozza, annak szimbolikája kikerülhetetlen. Idehaza még mindig szívesebben kérik a megszokott és jól felismerhető szentek és bibliai jelenetek ábrázolásait, mint egy elvonatkoztatott, színekből, fényből és struktúrákból kialakított, a téma jelentését hordozó ablakot. A középületekben az új tervekhez szabadabb kezet kapunk, de a megbízások ritkák.

A rekonstrukciók egy lakóházban, mint például a Sonnenberg-ház esetében más célt szolgálnak: visszahozni a hajdanvolt hangulatot egy pesti villaépületben – amit ma már nem néhány, hanem sok család népesít be – egy küldetés beteljesítése.

A magánházak igényes megrendelőinek dolgozni a szabadság maga! Bár az ő ízlésükhöz alkalmazkodva, a hely adottságait figyelembe véve, de szabad kezem van, és ilyenkor sokszorosára nő az ötleteim száma.

É.M.: Egy restaurálás (avagy egy rekonstrukció) aprólékos kutatómunkát igényel. Mennyire tudja „visszatenni” magát az eredeti alkotó gondolataiba? Hogyan zajlik egy ilyen folyamat a gyakorlatban, mielőtt még hozzáérne az első üvegdarabhoz?

F.J.: A restauráláskor többnyire az üvegek nagy része megmarad. Adott az üvegmezőkön belül az anyaghasználat, a kéznyomok (van, hogy több festő is dolgozott ugyanazon az ablakon), így a hiányzó részek pótlása a meglévőkhöz igazodik. Nagyobb hiányzó üvegdarabokat újra vágok és festek, a törések mentén élben ragasztok és a lepattogott festéket csak hidegfestéssel pótolhatom. Pepecs munka ez. Sok lépcsőn keresztül minden üvegdarab tisztítása, az apró cserepek puzzle-szerű összerakása egy teljes üvegdarabbá nagy figyelmet és türelmet követel.

A rekonstrukció létrehozásakor ismernem kell az alkotó abban az időben készített egyéb munkáit is. A régi műhelyekben több üvegfestő dolgozott együtt, és egyidőben több munkán is, ugyanabban az évben több helyszínre készültek díszüvegek. Mindüknek más a kéznyoma, még ha egyazon mester tervezte is a színes kartonokat. Egy rekonstrukcióhoz tehát több megmaradt, eredeti munkát vizsgálok át, fotózok le. Felmérem, milyen alapüvegeket használt, milyen tónusú schwarzlot festéket, és milyen technikával festette meg. Figyelembe kell vennem, hogy az épület melyik égtája szerint voltak a színárnyalatok és a színmélységek beállítva. Ha közben változtak a körötte lévő házak, fák, akkor ezek alapján némileg változtatnom kell. Mintha most nézné meg Róth Miksa a helyszínt és tervezné újra a színes üvegpalettát. Ehhez már sok tapasztalat kell.  

É.M.: Volt olyan munka, ami technikailag vagy érzelmileg különösen mély nyomot hagyott önben?

F.J.: Nehéz volna egyet, vagy kettőt kiemelni, mert mindben vannak élmények, kihívások, nehézségek és megannyi öröm! Legtöbbször maga a folyamat az, ami lelkesít, ami egy flow-élményben tart, és addig öröm számomra. A végeredmény, a kész mű már más élvezetének tárgya, már a szemlélő az, aki befogadja ezt az általam generált és létrehozott élményforrást. Én már a következő feladatra várok.

Az igazán nagy katarzist jelentő munkám a Budai Várban, a De la Motte-Beer palotába tervezett önálló alkotásom az épület árkádíves folyosóján. 2022-ben készült, az Üveg Nemzetközi Évének alkalmából. Ez a mű a Változás – Idő – Élet címet viseli. A vágyaink, az álmaink és az élet valóságát mutatja be, az egymáshoz való kötődéseink érzékenységét, miközben technikailag felvonultatom szinte teljes repertoáromat, mellyel az üvegmunkáimat létrehozom.

A korábban említett Sonnenberg-ház Róth Miksa üvegablakainak rekonstrukciója is az emberi kapcsolatok fonalára fűződik fel. Az összefogás erejéről, egy lelkes asszony hihetetlen kitartásáról, a házat alkotó nagymesterek segítő tekintetével óvott, több éves munka eredményéről, melyben az én kezemet is maga Róth vezette az újraalkotás során.

É.M.: A régi technológiák megőrzése mellett hogyan tud megfelelni a mai anyag- és biztonsági elvárásoknak? Mennyit enged a múltból, és mit ad hozzá a jelenből?

F.J.: A régi technológiák a legtöbb esetben köszönik szépen, jól teljesítenek. Persze alkalmazunk védőüveget egy festett, ólmozott díszüvegablak esetében, és jobban odafigyelünk a technológiai részletekre, melyhez a modern eszközeink is segítségünkre vannak. A hely, a funkció, a feladat meghatározza a technológiát, a biztonsági előírások sem akadályok, csak ritkán, és leginkább az esztétikai élmény befolyásolhatják, de mivel ez a mi anyagunk, mi tudjuk legjobban, mit és hogyan lehet belőle kihozni, hogy a szabályok ne a minőség rovására menjenek. A múlt értékeit megbecsülve, annak minden jó és hasznos eredményét beépítve, a mívesség értékeit visszük tovább akkor is, ha egy kortárs alkotás születik meg. Alapok, mesterségbeli tudás, a történelmi és művészeti ismereteink háttere nélkül csak felszínes, felejthető munkák születnének. Bach és Mozart a mai napig ott rejlik minden maradandó kortárs könnyűzenében is. Az építészeti üveg változik, fejlődik, alakul, de ehhez kellett az építészet fejlődése, a gótika fénymisztikája, a szépségre, a belső szépségre való törekvés is, olyan emberek, akiknek magasztos céljai voltak, és akiknek kitartása és lelkesedése magával ragadott másokat.

É.M.: A kortárs építészet mennyire hagy teret a művészi szabadságnak? Tud példát mondani, amikor az építész és a művész egymást inspirálta a tervezés során?

F.J.: Kis hazánkban kevés erre a lehetőség. A cél az volna, hogy az építészek újra együtt gondolkodjanak az iparművészekkel és együtt dolgozva alkossák meg a kortárs épületeinket az utókor számára, úgy, ahogy ez a századfordulón természetes volt. Ma nincsenek meg azok az együtt dolgozó, számtalan szakmát összefogó csapatok, akik hajdan évszázadokra határozták meg egy város képét. Egyre távolodunk, pedig közösen egyedülálló munkák születhetnének.

Nemrég tartottam egy előadást, és mutattam be számos nagyszerű külföldi példát erre. Idehaza többnyire már csak akkor jutunk eszébe a megrendelőnek, vagy az építésznek, amikor már áll a ház, és kiderül, hogy a sima float üveg nem lesz elég dekoratív megoldás, vagy belát a szomszéd... Felmerül tehát az igény, hogy valami izgalmasabb, valami olyan kellene, ami hozzátesz, amitől íze lesz a térnek.

Tudjuk, az építészek sokszor a saját ötleteiket sem tudják keresztül vinni a megrendelőn, az anyagi kötöttségekre hivatkozva kell lefaragniuk mindent, amit a tervezőként megálmodtak. Ami egység volt, rendszer és építészetileg is színvonal, az a spórolás okán elvérzik. Néha azért vannak kivételek.

Temesvári Csilla építész barátom már több kápolnát tervezett. Két előzőben Angyal Júlia terveit kiviteleztük, de a harmadik volt az, amit már eleve rám, az én munkáimra építve álmodott meg. Ez az OORI Kalkuttai Teréz anya kápolnája Budakeszin.

É.M.: A designmunkákban gyakran jelennek meg üveg térelválasztók, lámpák, asztalok. Hogyan találja meg az egyensúlyt a művészi önkifejezés és a használhatóság között?

F.J.: A funkció és a forma szorosan együttműködik. A feladathoz keresem meg az anyagot, a technológiát, de papírra már csak akkor vetem őket, ha fejben minden részletét, minden alkatrészét megterveztem. Gondolnom kell arra, hogy az adott lámpában nem én fogom az izzót cserélni, funkcionálisan mindenki más számára se jelentsen ez problémát.

É.M.: Mennyire befolyásolják az aktuális lakberendezési trendek, és mennyire tartja magát a saját vizuális világához?

F.J.: Kevéssé vagyok trendkövető. Egyrészt, mert már szinte anyag nélküli, karakter nélküli tárgyak születnek a minimalizmus és a „letisztultság” jegyében. Én az adott környezetbe tervezek, az adott stílushoz, az igénynek, a használati célnak megfelelően, de mindig a magam vizuális világában maradva. Mi értelme volna másolni, vagy olyat tervezni, amit nem szeretek? Nem trendi, hanem szerethető és funkcionális tárgyakat tervezek, amelyek formálják a teret, hozzáadnak a látványhoz, és gazdagítják a lelkünket.

É.M.: Milyen folyamat vezet egy új design-tárgy megszületéséhez? Egy tér inspirálja, egy megrendelő igénye, vagy inkább egy belső impulzus?

F.J.: Ezek összessége. Amennyiben nem a saját igényemre tervezek, hanem egy megrendelő számára, akkor számomra fontos egy kötetlen beszélgetés, amiben megismerem őt, a habitusát, a vágyait, akár az ötleteit. Ehhez és a térhez igazítom a gondolatsort, amin haladok, persze rengeteg elágazással, mert nehéz zabolázni a fantáziám. De végül letisztul a kép, rajzok, tervek születnek, amiket átbeszélünk. A variációk előnyeit és hatásait is elmondom, anyagmintákat viszek, mert a legtöbb esetben a megrendelők nem ismernek mást, csak a boltok tucat-gyártmányait. Sokszor rácsodálkoznak, milyen fantasztikus lehetőség rejlik ebben az anyagban, ha a mi kezünkbe kerül. Olyan, amivel még nem találkozott azelőtt. És a megrendelő izgatottan várja a pillanatot, amikor a lakása, háza, irodája éke lesz.  

É.M.: Mely üvegtechnikák állnak legközelebb önhöz, és miért?

F.J.: Ebben az anyagban az a jó, hogy rengeteg lehetőség rejlik benne. Hogy épp melyik technikát használom, azt a feladat határozza meg. És van, hogy ezek keverednek. Egy tárgyon, feladaton belül különböző technikákat ötvözök, mert az hozza meg a legjobb, legizgalmasabb eredményt. Így lett a hagyományos üvegfestési technika a fusing és a rogyasztás része is a szobraimban, de a világító ajtóbetétekben is. A Mezőtúri Református Kollégium lépcsőházi ablakában megtartottam az eredeti Kratzmann Ede festett, ólmozott bordűrt, de a nagy felületek már csak osztáshálóban idézték a hajdanvolt ólmozást, ezek plasztikus rogyasztással készült felületek lettek. Mindig a feladat határozza meg a technikát.

É.M.: Az autonóm szobrain keresztül sokkal személyesebben szólal meg. Hogyan közelít az üveghez, mint szobrászati anyaghoz?

F.J.: Életem eseményei befolyásolják mind megjelenésüket, mind az anyag használatát, de mondanivalójuk aktuálisan a belső motivációim, a rám ható érzelmek, a társadalmi problémák, a kiútkeresések. Kiírom magamból a mintázás, a festés, a modellezés folyamán, és ez szerencsésen rezonál mások hasonló gondolataira és érzéseire. Sokszor erősebben, mint a saját belső indíttatásom volt.

Üvegben gondolkodom. Minden, ami elém kerül, egy szín, egy forma, egy táncos mozdulata, a zene hangulata elindít bennem egy képet, ami már eleve üvegként jelenik meg előttem. Egy átlátszó, áttetsző anyagban gondolkodás évek során alakul ki. Nem médiumként használom, nem egy érdekes kiegészítőként, eleve üvegként születik meg bennem.

É.M.: Szobraiban gyakran érzelmi vagy filozófiai témák jelennek meg. Van olyan motívum, ami újra és újra visszatér a műveiben?

F.J.: Nem hiszem. Ha igen, akkor az a mindenki életében előforduló ismétlődések, érzelmi állapotok. Szerelem és csalódás, az összetartozás hiánya, kétségek. De ezeket mindig kicsit másként éljük meg, mások lesznek a prioritások, és másként reagálunk az újbóli felbukkanásukra. Hatással vannak rám könyvek, zenék, emberek és sorsok, csakúgy, mint a természet és mások művészete.

É.M.: Hogyan hat a személyes élet, a hit, az emberi kapcsolatok a művészi korszakaira?

F.J.: Azt gondolom, mindannyian hasonlóan, mégis eltérően dolgozzuk fel az életünk eseményeit. Különbözőképp hatnak ránk, mindenkinél máshová tevődik a hangsúly a körülményektől függően. Ehhez adódnak az aktuális munkáim, az anyagi helyzetem, a női mivoltom, a család és az ebben az országban zajló változások.  Művészi korszakoknak nevezni ezek összességének befolyását egy adott periódusban, hát, nem tudom, van-e értelme, hisz oly sok befolyásoló körülmény adja meg, hogy épp milyen kifejezési módot találok üvegszobrok készítésére.

É.M.: Szokott olyan autonóm mű születni, amelyből később egy építészeti projekt inspirációja fakad?

F.J.: Szétválaszthatatlan bennem, hogy mi miből születik. Egy félresikerült szobor is új lehetőségeket rejt. Nincs elrontott üveg, mert az tapasztalat és inspiráció is egyben. Az esetlensége adja az új lehetőséget, egy új ötletet.

É.M.: Az üvegművészetnek van jövője Magyarországon? Érdeklődnek még a fiatalok ez iránt a különleges szakma iránt?

F.J.: Igen, érdeklődés van, kitartás talán kevesebb. Ez egy nehéz szakma, és drága gépparkkal működik, helyhez kötötten. Talán ez a riasztó része, de az anyag olyannyira elvarázsol mindenkit, hogy a fiatalok szívesen kóstolnak bele az egyetemen, lesik el az anyag titkait egy-egy kolléga műhelyében Borkovics Pétertől, James Carcasstól, Borbás Dorkától, Sipos Balázstól vagy Köblitz Birgittől. Kevés a lehetőségük, hisz már a mögöttünk végzett generáció sem tapasztalhatta meg, milyen üveggyárban tanulni a szakmát. És üvegfestő mesterek sincsenek már évtizedek óta, szinte autodidakta módon, hihetetlen kitartással és kutatómunkával jutottunk el a jelenlegi magas színvonalunkra üvegművész restaurátor kollégáimmal, Hefter Lászlóval, Balogh Eleonórával.

É.M.: Az elmúlt években egyre erősebben előtérbe kerül a recycle, az újrahasznosítás. Miként jelentkezik ez az üvegművészetben?

F.J.: Az újrahasznosítás nélkülözhetetlen, ezt ma már mindenki belátja. Az üveggyártásban ez azért nagyon régóta jelenlévő elv, mivel minden üvegből készült tárgynak 20-25 százaléka hozzáadott tört üvegből áll. Amit ma használok az már egyszer volt alkotórésze valamilyen más üvegtárgynak is. Körforgásban van. Hamarosan egy olyan munkába fogok, melyben jelentős szerepet szánok az újrahasznosított üvegnek, erről talán bővebben beszéljünk majd akkor.

É.M.: A mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás vagy az új anyagtechnológiák ön szerint veszélyt jelentenek, vagy új inspirációt adnak az alkotóknak?

F.J.: Inspirációt nem a 3D nyomtatás és az AI ad nekünk. Az AI-t jelenleg a fantázia és a manuális készségek pótlására, a tanulásra fordított idő kihagyására használják a laikusok. Azt a folyamatot, amit a tapasztalatszerzés alakít ki az agyunkban, a kezünkben, a zsigereinkben, azt nem tudja az AI pótolni. Használni egy alkalmazást nem egyenlő a megszerzett tudással. Veszélyt az jelent, hogy a nem használt szürkeállomány egyre gyengébb elméket hoz létre. Ahhoz, hogy jól használja valaki az AI-t, ahhoz már előzetesen élettapasztalata kell legyen. Sok területen lehet segítségünkre mindkét új technológia, de a bennünk kialakuló érzelmeket, gondolatokat és az ezekből születő műveket nem képes létrehozni. A másolás nem kreatív művészet. Az anyag ismerete nélkül csak két dimenzióban tervezel. És ez már kiderült párszor, amikor képernyőn rajzolt tárgyat jöttek hozzám kiviteleztetni.

É.M.: Mi a véleménye, hogyan lehet megőrizni az üvegkultúrát és a kézműves tudást ebben a gyorsan változó, digitális világban?

F.J.: Egyrészt pont az ilyen cikkek által, és olyan támogatott kiállítások lehetőségével, mint amilyen a Műcsarnokban rendezett Nemzeti Szalon, vagy a Koós Ágnes által hosszú évekig visszatérő Glasspring volt, ahol rácsodálkozhatnak az üveg sokrétűségére. Szuhai Barbarával a Mesélő Házak városi sétáink alkalmával mutatjuk be azokat az értékeket, amit elődeink hoztak létre, és amik a mai napig időt állók!

Másrészt úgy gondolom, az első lépés a szülői hozzáállás az utódaink nevelésében. Amellett, hogy elkerülhetetlen a kütyük használata egy digitális világba született gyermeknél, az ösztön a kezünkkel való alkotásra velünk születik. Adjunk ceruzát, papírt, anyagokat a kezükbe és érezni fogják, hogy ez izgalmas. Minél kisebb korukban erősítjük meg a manuális készségeket, annál inkább marad meg az igényük erre. És lássuk be, nem egy vetített, virtuális világban fogják az életüket leélni, hanem materiálisban.

Azt volna jó megértetni az emberekkel, hogy a digitális világ egy eszköz a könnyebb vagy egyszerűbb munkavégzéshez, de sok területen nincs más lehetőség, mint kézbe venni az anyagot. Nem fognak mindent elvégezni a gépek. Sok mindent legyártanak már most is, de az üveg esetében számtalan izgalmas formát az adott pillanatban megismételhetetlenül hoz létre a kezünk és az agyunk összhangja, a kezünk alatt formálódó üveg, amire ott rögtön kell reagálni. Vigyünk el egyszer egy gyermeket vagy egy érett felnőttet egy üvegfúvó műhelybe, hogy megnézze, hogyan alakul a forró üveg, érezze a szagokat, az illatokat a munka során, és ezt sosem felejti el. Mutassunk egy gyereknek minél több ilyen lehetőséget, hagyjuk kipróbálni mindet, alakítsuk ki az igényt, a nyitottságot az anyagra és a természetre. Az alkotás örömét megismerve ezt az élményt fogja keresni.

É.M.: Ha egyetlen üzenetet hagyhatna a jövő üvegművészei számára, mi lenne az?

F.J.: Élő mesterektől tanulni a legcélravezetőbb. Még itt vagyunk, hogy ezt a tudást átadjuk.

Elérhetőség: Honlap, Facebook

E-mail: fueriglass@gmail.com

Telefon: +36-30-633-0556

Fotók forrás: Fűri Judit saját gyűjteménye, Hajdú Mónika, Boa Csaba, Zsoldos Mari

Tetszett a cikk? Oszd meg Facebookon!